Megújul az Online pszichológus – máris mutatom az új szolgáltatásaimat!

Szinte már közhelyszámba megy, hogy a tavasz a megújulás ideje. De ahogy minden közhelynek van valami valós alapja, úgy erre is igaz, hogy ebben az időszakban egy kicsit mindenkit elkap az újdonság, a megújulás varázsa.

Különösen így van ez a segítő szakmákban, ahol a praxisba behozott helyzetek folytán mindig más terület kerül a fókuszba. A segítő feladata pedig az, hogy abban a területben, amely felé a legerősebb hívást érz, még jobban elmélyüljön, hogy hitelesen és hatékonyan tudjon segíteni a felé fordulóknak.

A külföldön élő magyar édesanyák pszichológusa

Az elmúlt időszakban nekem is alkalmam volt kicsit megállni, és átgondolni, merre is kell mennem, hogy ne aprózódjak szét, és a hozzám fordulóknak a lehető legjobb támogatást tudjam adni. Egyre jobban kikristályosodik, mi is az én utam, és kikkel tudok a legjobban együtt dolgozni. Ráadásul az utóbbi időben olyan együttműködő partnerekre találtam, akikkel együtt fantasztikus segítő projekteket tudunk végig vinni.

Egyre világosabbá válik, hogy a külföldön élő magyar nők, valamint a vállalkozó édesanyák az a csoport, akikkel együtt a legjobb eredményeket tudjuk elérni. Magam is külföldön élek, vállalkozom és édesanya vagyok – vagyis tisztában vagyok ezeknek az élethelyzeteknek minden szépségével és nehézségével. Tudom, hogy milyen problémákat hozhat az egyén lelke és a párkapcsolat szempontjából is, amikor eltűnnek az otthonról ismert keretek, amikor egy teljesen más kultúrában kell megállni a helyünket, amikor távol kerül a barátokból, rokonokból álló segítő hálózat. Többnyelvű, multikulturális családból származom, és most is ilyenben élek, vagyis pontosan tudom, érzem, milyen több kultúrában, több országban egyszerre jelen lenni. És tudom, milyen fontos az is, hogy adott esetben az anyanyelvünkön tudjunk kapcsolódni egy segítőhöz.

A vállalkozó édesanya jó mintát ad!

Ráadásul vállalkozó édesanyaként és pszichológusként, pár- és családterapeutaként azt is tudom, milyen példát tud adni egy önmagával rendben levő és munkájában is sikeres anya a gyermekeinek. Egy olyan édesanya, aki nem másokat okol, de tud másokkal egészségesen kapcsolódni, együttműködni (akár a családban, akár azon kívül), és aki a munkájában, az álmai megvalósításában is szépen halad előre, megmutatja a gyermekének, hogy az anyagi és érzelmi függőség nem egészséges, és nem is feltétlenül szükséges. Az az anya, aki a saját énidejét is prioritásnak tekinti, megmutatja a gyermekeinek, hogy családban és munka mellett is lehet teljes életet élni. Az az anya, aki képes meghaladni a családjából hozott generációs korlátozásokat, megmutatja, hogy meg lehet haladni a múltat, és lehet függetlenedni a korlátozó hiedelmektől.

A bántalmazottak segítője

A munkám másik oldala azokat a nőket és édesanyákat érinti, akik egy bántalmazó kapcsolatból igyekeznek kilépni. A bántalmazott nők, különösen külföldön, sokszor nem is tudják, kihez forduljanak, milyen jogaik, lehetőségeik vannak, és egy ilyen helyzetben sokszor már magukban sem bíznak. Abban segítek nekik, hogy lélekben megerősödjenek, és emellett megtalálják azokat az információkat és kapcsolódási pontokat, amelyek mentén a gyakorlatban is felépíthetik az új, független életüket.

Figyeljétek az oldalaimat!

Ennek szellemében teljesen megújul a honlapom és a szolgáltatásaim is. Hamarosan megláthatjátok, milyen kényelmi szolgáltatásokkal (például online terápiás szobával, még hatékonyabb időpontfoglaló rendszerrel) bővül az oldal, és persze egyelőre még titkos projektek is készülnek a háttérben. Ezeknek a pontos részletei egyelőre maradjanak a „meglepetés” feliratú dobozban, de amint időszerűvé válnak, azonnal fellebben majd róluk a fátyol. Épp ezért érdemes a következő hetekben-hónapokban szorosan követni az oldalamat, a Facebook-oldalamat és a Facebook csoportjaimat. Te már csatlakoztál hozzájuk?