Azt tapasztalom, hogy a gyerekneveléssel kapcsolatos viták nagyon sok szülőpárnál mindennaposak. Sokszor a viszonylag jól működő párkapcsolat teljesen megváltozik, amikor családdá alakulnak. Nem véletlen ez, mert a szülői minták aktiválódnak és a legtöbb szülő nem harmonikus, pihe-puha fészekben nőtt fel…

Azt látom, hogy sokszor az édesanyának szükséges megvédenieszó szerint a gyermekét a fizikai vagy érzelmi bántalmazástól vagy állandóan résen lenni. A szóbeli durva reagálások ellen nagyon nehéz védekezni és ez párkapcsolatilag is gond szokott lenni.

A párkapcsolatban – adott esetben – az apa ragaszkodik az elveihez, feljogosítva érzi magát arra, hogy bántson. Nem is látja talán, hogy mit okoz. A párkapcsolatban az empátia gyakran hiányzik a feleség felé is.
Sajnos mindaddig, amíg ez a fajta feljogosítottság meg van, nincs belátás és maximum a határok olyan erősek, hogy visszafogja magát vagy csökkenti az aggresszív megnyilvánulásai számát.


Amit szükséges leszögezni, a bántás, az bántás!

A fizikai, érzelmi bántás, a gyerekkel való ordítozás, a feje feletti vitatkozások mint ártalmasok!

Gyakran látom, hogy anyukás csoportokban megy az egymás megnyugatása:

“Nálunk is ez van”, kvázi ez “belefér”.

Az, hogy na legtöbben hasonlóan működnek még nem azt jelenti, hogy rendben van, hanem azt, hogy statisztikailag a többséghez tartozunk ilyen vagy olyan formában..

Nem csak én, de elismert sztárkollégák fogalmazták meg, hogy a magyar nemzet agyontraumatizált nép. Egyet tudok érteni.

A szüleink, nagyszüleink nem ismerték a kötődő nevelést, nem ezt gyakorolták, hanem inkább az “állj be a sorba” nézőponton voltak.
Mondhatni, hogy a többség érzelmileg éretlen szülők felnőtt gyerekeikként nagyon korán magukra lett hagyva érzelmileg, de még akár fizikailag is (pl. sokat dolgoztak vagy alkoholizmus miatt hamar lettek önellátók).
Jó esetben el lettek fizikailag látva, de “kutya nem kérdezte meg tőlük”, hogy mi is zajlik a kis lelkükben.

Hosszadalmasan tudnám még taglalni, de a lényeg, amit szeretnék aláhúzni, hogy nem, nincs rendben az állandóan feszült családi légkör, a frusztráltság és a feszültség gyerekeken történő levezetése!

Egy mérnök kispapával filozofálgattunk éppen a héten erről, mert szerette volna tudni, vajon hány százalék “rossz reagálás” fér bele a szülői viseljedésébe?
Szerinte lehetetlen mindig jól reagálni…

Amúgy szerintem is lehetetlen, viszont megegyeztünk abban, hogy azon dolgozni folyamatosan, hogy sokkal jobban reagáljunk az adott stresszhelyzetekben – jó alternatívának tűnik. Az, hogy úton vagyunk, folyamatosan törekszünk…

Megértette, hogy azzal, hogy nem mentheti fel magát azzal, hogy nem baj, ez a rossz reakció belefér még – jobban tudja fülöncsípni magát, amikor stresszhelyzet van…

Ez egy áttanulási folyamat és kemény önismereti út is egyben, hiszen általában ez a fedősztori és az alatta megbújó problémákat szükséges orvosolni..

Ezek pedig: a saját szabadidő biztosítása, a feszültségek levezetésére és feltöltődésre. Ha szükséges, akkor a párkapcsolat gatyába rázása.

Nézze meg segítő online tréningeimet, melyek célja, hogy eszközöket adjon a kezébe, hogyan legyen jobb, kiegyensúlyozottabb és érzelmileg elérhetőbb szülő.
Kategória: anyaság