Biztosan ezt akarod? Ez az álmod?

 

 Gimnazista koromban azt vettem észre, hogy szinte csak pszichológiával kapcsolatos könyvek kerülnek a kezembe és egyértelművé vált számomra már akkor, hogy a pszichológia, a más emberek életének segítő kísérése a nekem rendeltetett hivatás.

 Akkoriban (sem) volt egyszerű a pszichológia szakra való bejutás és elérhetőbbnek tűnt egy tanári szak megcélzása.

 Emlékszem, hogy amikor kitöltöttem a felsőoktatási jelentkezési lapokat logikusan, vagyis az esélyeseket előre véve – elfogott egyfajta szomorúság.

Anyukám észrevette ezt rajtam és rákérdezett:

 “Biztosan ezt akarod? Ez az álmod?

Egyértelműen NEM volt a válasz. Nem akartam tanár lenni. A nehezebb út vonzott; a pszichológia érdekelt. Kiradíroztam az addigieket és átírtam a vágyaimat követve…   (Hálás vagyok édesanyámnak a mai napig ezért a kérdésért, támogatásért…)

Nem sikerült elsőre a felvételi, de akkor már tudtam, hogy MAKACS vagyok és addig megyek, amíg így-úgy jó lesz nekem…

Az egyetem elvégzése után a bőség zavarával találtam szemben magamat; hiszen sokféle jó szakosító képzés, irány közül lehetett választani. Úgy adódott, hogy több egyéni módszer kipróbálása után, saját családterápiás élményben is részem lehetett; amikor is meggyőződtem hatékonyságáról és elköteleződtem a képzés mellett..

Hogy miért is írtam le mindezt?

A makacsság kapcsán. Kitartani – akár makacsul is – amellett, hogy nekünk jó legyen. Próbálkozni, nem feladni dédelgetett álmainkat, ugyanakkor rugalmasnak lenni…   életünk minden területén.

Ez a fajta makacsság tehát megmaradt a mai napig  nálam. Pontosabban ezt inkább a boldogság mellett való elköteleződésnek nevezném. Makacsul hiszem, hogy változnak a dolgok, változtathatunk mi is önmagunkon, hogy boldogabb életünk lehessen.

Változtatni, saját boldogságunk mellett elköteleződni soha nem késő.

Olvasson több blogbejegyzést tőlem a Jólétre nevelés oldalán.